Légmell utáni kontroll, varratszedés
2018. január 06. írta: melatonin

Légmell utáni kontroll, varratszedés

 

 

azenrakom1.jpg

2018. január 3-án hívott az onkológus, hogy elkészült a tüdőbiopszia szövettani lelete. A jó hír az volt, hogy nem igazolódott rosszindulatúság, a rossz viszont az, hogy tuberkulózisra utaló jeleket találtak a mintában, amivel jó lenne, ha tüdőgondozóban jelentkeznék. Nagyon ideges lettem, végül megkértem, hogy küldje át e-mailben a leletet.

 

A leletet megkaptam a következő kísérő szöveggel:

 

Kedves Judit! Küldöm a kért szövettani eredményt. Kérem mielőbb keresse fel a területileg illetékes pulmonológiai centrumot a szövettani eredménnyel a szükséges további vizsgálatokhoz, illetve kezeléshez. Telefonos megbeszélésünkre hivatkozva javaslom ezt. Az eredményt sokkal inkább jónak, pozitívnak gondolom, mint az Ön a korábbi levelében leírta. Ennek alapján, illetve a képlet korábban több éve változatlan alakja alapján a tumoros lehetőség kevéssé valószínű. Az esetleges tuberculotikus állapot jól kezelhető. Lehet fertőző, de a fertőzőség foka véleményem szerint egyértelműen nem eldönthető jelen eredmények alapján. A folyamat aktivitásáról a pulmonológián tudnak felvilágosítást adni. A PET-CT eredménnyel, illetve a tüdőgyógyászati eredménnyel jelentkezzen be hozzám kérem!

A bejegyzés trackback címe:

https://azenrakom.blog.hu/api/trackback/id/tr7214637992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása
Your SEO optimized title script async src="//pagead2.googlesyndication.com/pagead/js/adsbygoogle.js">